Jason Momoa Blankaként, 50 Cent Balrogként: ezért érdekes az új Street Fighter-film

Kevés videojáték-adaptáció szereplőgárdája hangzik olyan szokatlanul, mint az új Street Fighteré. Jason Momoa alakítja Blankát, Curtis „50 Cent” Jackson Balrogot, David Dastmalchian pedig M. Bisont. A film ezt a feltűnő névsort a sorozat eleve harsány világával és a kilencvenes évek játéktermi hangulatával kapcsolja össze.

A feldolgozás nem próbálja hétköznapivá szelídíteni a Street Fighter szélsőséges figuráit. Inkább azt mutatja meg, hogyan lehet a videojátékos túlzásokat önironikus, látványos akciófilm alapjává tenni.

Jason Momoa Blankája kijelöli a film irányát

A Radio Times beszámolója szerint már az első ízelítő megmutatta Jason Momoát Blanka szerepében. Ez feltűnő párosítás, hiszen a vad megjelenésű, elektromos támadásokat használó harcos a sorozat egyik olyan alakja, akit a legnehezebb élőszereplős filmben hitelesen megjeleníteni.

Momoa fizikai jelenléte illeszkedik Blanka erejéhez és ösztönös harcmodorához. A szereposztás azt jelzi, hogy az adaptáció nem realista újraértelmezést választott: az ismert színész abban segíthet, hogy a különös figura élőszereplős közegben is kellően markáns maradjon.

50 Cent Balrogként száll be a küzdelembe

Balrogot, a Street Fighter ökölvívóját 50 Cent alakítja. Az előadó bevonása összekapcsolja a filmet a hiphop világával és a bokszkultúrával, miközben a karakter nyers, erőre építő harcmodorához is kézenfekvően illik.

A Still Real To Us beszámolója szerint 50 Cent külön felkészülést végzett, hogy lehetőség szerint maga hajtsa végre Balrog kaszkadőrmutatványait. A lap arról is beszámolt, hogy az előadó Jason Momoa és Roman Reigns mellett csatlakozott a stábhoz.

Pankrátorsztárok és karakterszínészek találkoznak

A film névsora Momoánál és 50 Centnél sem ér véget. A Wikipedia közösségileg szerkesztett összefoglalója szerint Joe „Roman Reigns” Anoa’i Akumát, Cody Rhodes Guile-t, David Dastmalchian pedig M. Bisont alakítja. A szereposztás részleteit azért érdemes óvatosan kezelni, mert a pankrátorsztárok karaktereiről a korábbi beszámolókban nem mindig jelentek meg egységes információk.

A karakterszínészek, zenészek és pankrátorok keveréke más filmben könnyen széteshetne, a Street Fighterhez azonban illik a látványosan különböző előadók találkozása. A játékok harcosai markáns megjelenésből, jellegzetes mozdulatokból és azonnal felismerhető küzdőstílusból épülnek fel. Ebben a világban a fizikai jelenlét legalább akkora súlyt kaphat, mint a hagyományos drámai játék.

Az 1993-as környezet a játéktermi korszakot idézi

A Radio Times tudósítása szerint a történet 1993-ban játszódik, és a World Warrior Tournament köré épül. A választott év közvetlen kapcsolatot teremt azzal az időszakkal, amikor a sorozat a játéktermek meghatározó élményei közé tartozott.

A kilencvenes évek nem puszta díszletként szolgálnak. A játéktermek neonfényei, a gépek körül összegyűlő közönség és a korszak akciófilmjeinek látványvilága olyan kulturális hátteret teremt, amely a régi rajongóknak ismerős, az új nézők számára pedig gyorsan értelmezhető.

Ez az időbeli elhelyezés elválasztja a filmet a mai digitális játékkultúrától. A Street Fighter közösségi élménye jelentős részben az ugyanazon gép körül, egymás mellett álló játékosok versengéséből született. A retró környezet ezt a közvetlenséget idézi fel.

A film vállalja a videojátékos logikát

A videojáték-adaptációk visszatérő dilemmája, hogy mennyire próbálják valószerűvé tenni az alapanyagot. A Street Fighter esetében a túlzott komolyság eltüntetné azt, ami a sorozatot felismerhetővé teszi: a természetfeletti támadásokat, a szélsőséges figurákat és a világ különböző pontjairól érkező harcosok látványos összecsapásait.

A Kerrang! kritikája humoros, önironikus alkotásként jellemzi a filmet. A lap ismertetése szerint M. Bison Ryu hadoukenenergiáját akarja elszívni, hogy növelje vele a saját elektromos erejét. Ez a konfliktus nem a földhözragadt realizmust, hanem nyíltan a játékok belső logikáját követi.

A humor, a látványos jelmezek és a lehetetlen támadások nem kívülről gúnyolják az alapanyagot, hanem a feldolgozás hangnemének részévé válnak. A film így megőrizheti a sorozat harsányságát, miközben a szereplők céljai és az összecsapások tétje is követhető maradhat.

A torna keretet ad a népes szereplőgárdának

A retró látvány és az ismerős mozdulatok gyorsan megragadják a figyelmet, de egy egész estés filmben a sok harcost közös történetbe is kell rendezni. Ryu, Ken, Chun-Li, Guile és a többi szereplő eltérő motivációi könnyen bemutatkozások laza sorozatává tehetnék a cselekményt.

A World Warrior Tournament szervezőelvet ad a történetnek. A bajnokság párharcokba rendezi az eseményeket, M. Bison terve pedig összekapcsolja az egyes szereplők útját. A játékokból átvett összecsapások így nem pusztán kötelező rajongói utalásként, hanem a cselekmény részeként jelenhetnek meg.

A Mashable befejezésmagyarázata szerint a film nyitott lezárást kapott. Ez lehetőséget hagy a történet folytatására, bár önmagában még nem jelent hivatalos bejelentést egy következő filmről.

A gyártási háttér is figyelmet érdemel

A PlayStation Universe beszámolója szerint a produkció a Legendary és a Capcom együttműködésében készült, a forgatásnak pedig Ausztrália adott otthont. A kiadó közreműködése lehetőséget teremthetett arra, hogy az alkotók közvetlenül egyeztessenek a játékvilág szereplőiről és jellegzetes motívumairól, ennek filmes eredménye azonban csak magából az elkészült alkotásból ítélhető meg.

A Village Cinemas mozis adatlapja 119 perces játékidőt tüntet fel. Ez számottevő teret ad a nagy szereplőgárdának, a filmnek ugyanakkor így is feszesen kell egyensúlyoznia a központi konfliktus és a látványos mellékszerepek között.

Miért működik együtt a nosztalgia és a sztárparádé?

Jason Momoa Blankája, 50 Cent Balrogja, Roman Reigns Akumája és David Dastmalchian M. Bisonja már önmagában megkülönbözteti a produkciót a szabványos videojáték-adaptációktól. A névsor több közönségréteget kapcsol össze: a régi játékosok mellett az akciófilmek, a hiphop és a pankráció követőit is megszólíthatja.

A figyelem másik forrása a nosztalgia, de a film nem kizárólag ismerős jelmezekre és támadásokra támaszkodik. A kilencvenes évek környezete kulturális keretet ad a történetnek, a torna pedig olyan szerkezetet teremt, amelyben a sok különböző karakter természetesen találkozhat.

Az új Street Fighter legérdekesebb vállalása ezért nem egyetlen híres szereplő vagy látványos küzdelem. A film azt mutatja meg, hogy a harsány videojátékos elemeket nem feltétlenül kell komor realizmussal felváltani. Ehelyett az alapanyag túlzó karakteréből épít önazonos akciófilmet, amely a régi rajongók emlékeire támaszkodik, de az új nézők számára is érthető belépési pontot kínál.